2009. november 5., csütörtök

Moszkauer


Karácsonyi recept még úgy sem volt ezen a blogon. Ezt a moszkauert tavaly készítettem megrendelésre, és tegnap este eszébe jutott a családnak, hogy mennyire ennének ilyet. (Mindezt egy nagyon hosszú nap után, és a Metróban történő idegeskedés előtt.)
De annyira jó fej vagyok, hogy megcsináltam nekik :-) Hamar elkészül, időt csak a hűtése vesz igénybe, de gyorsan elfogyott, tökéletesre nem tudott hűlni.
Ebben az időben ideális nass. Van benne csokoládé, vaj, édes gyümölcsök, mi kell még?

Hozzávalók:
10 dkg durvára vágott mandula
10 dkg darált dió,
20 dkg kristálycukor,
2 dl tejszín,
10 dkg vaj
10 dkg apróra vágott aszalt, cukrozott gyümölcs (narancshéj, mazsola, szilva, meggy)
30 dkg jó minőségű étcsokoládé
1 ek olaj
Volt itthon egy kevés aszalt meggy. Kötelezővé tenném a bolti moszkauerbe is, eszméletlen finom lett tőle!
Összekeverjük a vajat, diót, mandulát, cukrot, tejszínt, és a felaprított aszalt gyümölcsöket. Mikróban egy-másfél perc alatt felhevítjük, majd hagyjuk kihűlni. Sütőpapírral borítunk egy lemezt, és azt is beolajozzuk, erre halmozzuk a kihűlt masszát kanalanként, majd jól lelapítjuk. 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük. Figyeljünk rá oda, könnyen megég. Hagyjuk kihűlni, majd mindegyik tetejére olajjal elkevert olvadt csokoládét csorgatunk. Teljesen lehűtjük, utána szedjük le a papírról.

16 megjegyzés:

Maimoni írta...

Az ilyen sütikkel szemben elveszem... Annyira szeretem a csokit!!

hodográf írta...

Köszi! Imádom, de nem tudtam hozzá receptet.

Névtelen írta...

Oh Istenem, ezt most miért kellett?! Fogyózok!
Ezt viszont imádom.
Üdv. Éva

Palócprovence írta...

De jó! Pont tegnap jutott eszembe, hogy úgy ennék már.:)

hajdu írta...

Kedves Eszter, újságíró vagyok, Miskolcról kereslek. Nagyon tetszik a stílusod, a blogod, a receptek, minden. Az erdőbényei bejegyzések miatt próbállak elérni egyébként, szeretnék róla írni a lapunkban. (Néhány mondat meg is jelent a mai újságban, hivatkoztam benne az oldaladra.) Visszajeleznél-e nekem? (mariann.hajdu@inform.hu)

szepyke írta...

A "figyeljünk oda"-val teljesen egyet kell értenem!:)
Kétszer próbáltam...
Én megettem, mert valahogy kikapargattam a tepsiből...

A második alkalommal szó szerint a sütő előtt ültem, és még úgy is sikerült nem odafigyelnem...:))

A meggy nagyon jó ötlet bele!

DebiGabi írta...

De szeretem én is:))
Nekem sem volt még receptem hozzá. Köszönöm.

Hásum írta...

Mikor kerül bele a 30dkg jóminőségű
étcsokoládé?
Ennyit kellene rácsurgatni?
Köszönöm ha segítesz.

BeckZsu írta...

Én is nagyon szeretem, de csak dióval és narancshéjjal ismertem. Nagyon tetszik, hogy más gyümölcsöt is raksz bele, a meggy különösen jó lehet!

Fűszeres Eszter írta...

Ige, ennyi cskit csurgattam a tetejére.

félértelmiségi írta...

óóóóó, jaj de imádom!
ekkora mennyiséget hány részletben sütsz ki? vagy elmegy egyben? nekem sztenderd szélességű sütőm van.

roll. írta...

a mikros resz mikro nelkul hogy nez ki?

Fűszeres Eszter írta...

Akkor kislábos, folyamatosan kevergetve, amíg masszává nem áll össze.

Vera írta...

Kedves Eszter,
Ebből kb. mennyi Moszkauer lesz? Tervezek Karácsonyra, de a mennyiséggel gondban vagyok. Előre is köszi.
Vera

Fűszeres Eszter írta...

Tavaly csináltam utoljára, de ha jól emlékszem olyan 30-40 darab lett.

daS írta...

Örök hálám ezért a receptért, az egyik legkedvencebb sütim, de -most már tudom- a cukrászdaiból tényleg hiányzik az aszalt meggy. Megcsináltam, kicsit macerás (vagy én vagyok a szerencsétlen), de ezerszeresen megéri a fáradtságot. Karácsonyra tripla adaggal készülök, mert aki csak kóstolta, imádta. Eszter, köszönöm szépen, hogy közzétetted ezt a szuper receptet!