2010. január 6., szerda

Ropogós héjú házikenyér

Mostanában ezt a kenyeret sütöm a leggyakrabban, ha fehérkenyeret kell készítenem. Decemberben sokszor sült ki, mert valahogy mindig készült egy kis kacsazsír, és azt ugye nem lehet holmi bolti kenyerekkel megenni :-)
A fiam hősszerelmes udvarlógépnek készül, olyanokat mondd, hogy beájulunk tőle (tudom, tudom, minden édesanya kisfia/kislánya hasonló...) Legutóbb ez hagyta el a száját: nagyon szerencsés vagyok, mert az én otthonomban friss kenyér illata lengedez.
Lengedez!
Soha nem használom ezt a szót, legalábbis kimondani nem szoktam, az persze lehet, hogy már leírtam. Jobban oda kell figyelni a mesékre, amiket néz, talán ott hangzanak el ilyen gyönyörűségek. Épp a Brumi mint detektív című könyvet olvassuk, amin mindketten nagyon jókat szórakozunk, de abban sem lengedezik kenyérillat.

Hozzávalók:
25 dkg rétesliszt
25 dkg simaliszt
35 dkg langyos víz (igen, dekában adtam meg a víz mennyiségét!)
2-3 kk tengeri só
1,5 kk szárított élesztő
1 kk cukor

A só kivételével mindent a karos dagasztógépbe öntök, és alacsony fokozaton 10 percig dagasztom. Maximum fokozatra kapcsolom a gépet, és így is dagasztom tíz percig. Csak az utolsó percben teszem hozzá a sót, majd fóliával letakarva duplájára kelesztem.
Kiveszem a tésztát a tálból, kettéosztom, és lisztezett deszkán hosszúkásra formázom. Megszórok liszttel egy konyharuhát, és erre teszem a kenyereket úgy, hogy a két kenyér ne érjen össze. (Így kell valahogy elképzelni.) Itt a konyharuhát felhúzom, majd a kenyereket közel tolom egymáshoz, hogy ne széltében, hanem magasságában növekedjenek. Így is kelesztem 30-35 percig, mikor megkelt bevágom a tetejét. Közben előmelegítem a sütőt 250 fokra a sütőlappal együtt.
Mikor felmelegedett a sütő, óvatosan kihúzom a lapot, megszórom liszttel, és ráteszem a kenyereket. A sütő aljába öntök egy kevés vizet, és 30-40 perc alatt szép pirosra sütöm.

52 megjegyzés:

Heni írta...

Hallom, ahogy ropog a héja! Úristen, csodálatos!

juc írta...

Igazán ígéretesnek néz ki. Az élesztő mennyiségét nézve ez valamiféle átmenet a dagasztás nélküli kenyér meg a bagett között, ugye? Mennyi idő az első kelesztés kb.? Előre is köszi!

Fűszeres Eszter írta...

Hát, azért a DNK-nál sokkal gyorsabb, és kemyényebb is a tésztája. Nekem elég hűvös a konyhám, egy óra alatt duplájára kelt benne.

kata írta...

naggyon megkívántam. Végigolvastam, hogy bele merjek-e vágni, illetev mennyire bonyolult.
Sajnos vizualizálásban nem vagyok elég jó, ezt nem bírom magam elé képzelni: "a konyharuhát felhúzom, majd a kenyereket közel tolom egymáshoz, hogy ne széltében, hanem magasságában növekedjenek".
konyharuhát felhúzom??? - itt elakadtam HELP!

Fűszeres Eszter írta...

hosszába fekteted a konyharuhát, és a két kenyér között hagysz mondjuk 15 centit. Ennek a 15 centinek a felénél, vagyis a konyharuha középvonalában alul és felül is megemled a konyharuhát, vagyis úgy húzod egymás mellé a két kenyeret, hogy a konyharuha választja el őket egymásként, tkp. egy nagy ráncként.
A két szélét a konyharuhának, vagyis a kenyerek szabad oldalánál pedig ráhajtod a kenyerekre.
Ez lehet h így leírva nagyon bonyolult :-), elismerem!

Fűszeres Eszter írta...

találtam képet egy igazi baguette kelesztő alkalmatosságról:

http://href.hu/x/b4e2

így kell valahogy kinéznie :-)

Judit írta...

és ha friss élesztővel szeretném csinálni, akkor az kb mennyi?

Fűszeres Eszter írta...

Ez a fajta kenyér valahogy soha nem lesz olyan friss élesztővel, mint szárítottal, nem tudom miért.
De ha muszáj, akkor olyan 2 dekát tennék.

dolcevita írta...

A sütő aljába öntök egy kevés vizet : ))))
nagyon guszta kenyér, tényleg hallani a ropogását

Fűszeres Eszter írta...

Próbálkoztam azzal, hogy kis edénykében párologtatom a vizet, de soha nem lesz belőle igazi gőz. Bezzeg ha beöntöm és gyorsan becsukom! :-)

lúdanyó írta...

Ha bemelegítéskor üresen beteszel a sütő aljába egy tepsit és abba öntöd a forró vizet, abból jó nagy gőz lesz. Talán a sütőnek is jobb így :)

zsuzsánna és a vének írta...

Kedves Eszter!

Köszönjük ezt a gyönyörűséget.
Mostanában annyi rossz kenyeret sikerült vennem- nem tudom mi történt a pékekkel?- hogy itt az ideje, hogy ezt kipróbáljam.
Ja és BÚÉK Neked és minden szerettednek! Zs.

jehudit írta...

Na ezt feltétlenül megsütöm. De hogy is csinálod azt, hogy a sütő aljába öntöd a vizet? Úgy frankón belelöttyinted és zsupsz becsuk a sütő ajtaja? Az elektromos sütő mit szól hozzá. Én ezt nem merem megcsinálni.
De látom lúdanyónak lett egy jó ötlete.

Fűszeres Eszter írta...

Én tényleg csak úgy beöntöm, nem sokat, olyan 1 dl, az rögtön gőzzé válik nincs ideje elfolyni. Próbáltam már a Lúdanyós módszert is, de közelébe se ér a gőz mennyisége.

jehudit írta...

Most lehet, hogy vadat kérdezek, de egyszer már túl kell esnem azon, hogy ezt is megtudjam. És lécci ne röhögjetek ki....
A mokkáskanál az ua., mint a kávéskanál? Vagyis ez a kisméretű kiskanál. A teáskanál meg a nagyobb fajta kiskanál?
Vagy hogy van ez? Pedig esküszöm nem ma kezdtem a főzést, de valahogy......izé.....

Fűszeres Eszter írta...

A kérdés nagyon jogos!
A kávés kanál az a mokkás kanál, vagis a kisebbik kanál.
A teás kanál a nagyobbik, de:
1 kk az lehet 1 kávés kanál és egy KIS KANÁL is, ami általában a teás kanált jelöli.
:-D
Én a kk-t kis kanálként használom, vagyis teás kanálként.

Lila Füge írta...

KÜLÖNÖS :)

Fűszeres Eszter írta...

Különösen illatos otthonunk :-)

jehudit írta...

Ahhhha! Akkor jó, hogy megkérdeztem. Nekem úgy általában a receptekben ez olyan mumus volt. Mert most honnan lehet tudni, hogy ki mit ért kk-on?
Szóval köszke a választ!

persze írta...

Hű, remekül hangzik!
Lehet, buta kérdés, de mennyire lesz sikeres az akció, ha kelesztőgép helyett a saját két kezemre hagyatkozom?
Mert annyira belelkesedtem, hogy minél előbb ki akarom próbálni, de a masinéria hiányzik hozzá.

Fűszeres Eszter írta...

Sikerülhet, jó kis karedzés lesz.
Az első tíz perc lassú gyúrás, majd nagyon gyorsan gyúrjad, sőt párszázszor csapd az asztalhoz. Ez komoly. És a pár száz is. Odacsapod, félbehajtod, odacsapod, félbehajtod, stb.

Á la carte írta...

Isteni jól néz ki!!!! Nem nagyon mertem még kenyeret sütni... a géppel néha rosszul sikerül. Pedig meg kellene tanulnom.... érzem az illatát az orromban. Gratulálok, a fotó is csodás lett. Most ebédeltem, de hirtelen nagyon éhes lettem.

Eszter II írta...

Szia, Eszter,

Neked milyen géped van, ami így bírja a dagasztást? Én már a negyediket nyűvöm, elvileg mindegyik normális, márkás gép volt - a mostani egy elég stramm Bosch multifunkci robotgép, a leírás szerint használható dagasztásra is. De amint kicsit keményebb lesz a tészta (mondjuk kevert tésztánál keményebb), elkezd égett szag lengedezni:) körülötte, lelassul, alig bírja. És így volt az összes eddigivel... :( Mit bénázok el???

Fűszeres Eszter írta...

Szia, nem bénázol el semmit, én is szívtam ilyen géppel :-( Hiába van rá hatalmas teljesítmény írva, 50 deka lisztnél nem tud többet kidagasztani.

Nekem ilyen gépem van, bátran ajánlom mindenkinek!

http://www.fuszereslelek.hu/2007/10/kenwood-chef.html

Eszter II írta...

Köszi szépen! Mindenesetre egyelőre maradok a kisebb mennyiségeknél.

Eszter II írta...

Köszi szépen! Mindenesetre új beszerzésig maradok a kisebb dagasztási mennyiségeknél!

Bori írta...

hehe, Eszter, Berlinben meg nem talaltunk normalis kenyeret, ugyhogy en is nekiallok majd elkesziteni, es kezzel, mert hogy itt meg nincs masinam... Kivanj sok szerencset... :-)))

Fűszeres Eszter írta...

Sok szerencsét! És kellemes izomlázat! :-)

Névtelen írta...

Ha már elhangzott a mokkáskanalas kérdés, itt egy újabb, kínos, amit sosem mertem feltenni :-)
Izé. Régebbi kenwoodrobotgépem van, három keverőfejjel. És nem tudom, melyik a dagasztókar! a habverőst még felismerem, de a K betűt formázó, háromszög szerű, és a hajlított, egykarú keverőfej közül, nem tudom, melyik a dagasztó. Help!
Kati

Fűszeres Eszter írta...

A K alakú az kevert tésztákhoz való, vagy olyan krémekhez, amit csak elegyíteni kell, de habosítani nem.

Logikusan a másik a dagasztó kar :-)

Szerintem nincs ciki kérdés, mert ha nem tudunk valamit, akkor vagy nem csináljuk, vagy elrontjuk. Jobb kérdezni.

VKOrsi írta...

nekem annyi a gondom :( hogy ha a kész megkelt tésztát mozgatom, akkor össze tud esni. Lehet ez ellen valamit tenni?

a kenyér nagyon jól néz ki, szerintem holnap megsütöm én is.

Fűszeres Eszter írta...

Én is jártam már így, nem tudom mi a jó megoldás, mindig igyekszem óvatosan, tudom ezzel nem segítettem semmit :-)
Csak megjegyzem, h létező probléma.

Lucilla írta...

Nagyon jól néz ki ez a kenyér, szerinted tisztán kenyérliszttel, vagy jóféle magas gluténtartalmú liszttel meg lehet csinálni? (Nem Magyarországon élek, itt nincs rétesliszt.)
(A másik kérdésem csak zárójelben, mert nem annyira tartozik ide: hallottál-e ilyenről, hogy mazsolaélesztő vagy levain?)

Fűszeres Eszter írta...

Szia, szerintem kenyérliszttel is működnie kell a dolognak.
A mazsolaélesztőről mintha már egyszer olvastam volna, hogy kezeletlen mazsolát áztattak vízbe, aztán valahogy azt használták kovásznak, de annyira nem emlékszem,és lehet, hogy keverem is a must élesztővel, amivel kenyeret sütnek.
Viszont a levain ismerős, mert azt a francia élesztőt, amivel igazi baguettet tudok sütni, azt levain naturel-nek hívják. Zseniális élesztő, sajnos itthon nem kapható.

Zsiri írta...

Kedves Eszter!

Életem első kenyere volt, amit kisütöttem, és ez tőlem nagy szó. Egyszerűen fantasztikus lett, nagyon ropogós és finom! Tegnap vacsorára készítettem el, a blogomba tettem is fel pár képet róla, ha gondolod nézd meg :) Nekem kissé laposabb lett, sütés közben szétterült, de így is nagyon jó lett! Nagy nagy köszönet a receptért :) kezdőknek is bátran ajánlom (mint amilyen én is vagyok :) )

Benikuty írta...

Szia, nem értem, miért súlymértékben adod meg a víz mennyiségét, amikor térfogatra könnyebb mérni?
35 dkg víz=3,5 dl

Benikuty írta...

Az kimaradt, hogy lehet, ráveszem magam a kenyér sütésre, csak hát én a macerás kézi dagasztás híve vagyok.

Fűszeres Eszter írta...

Azért grammban adtam meg, mert menet közben öntöttem bele, és a mérleg folyamatosan mérte hogy mennyit. Nem tudtam előre, h mennyi vízre lesz szükség. Egyébként teljesen mindegy, de így lehet sima pohárral is önteni, nem kell mérce hozzá, a mérleget úgy is elő kell venni.

dalit írta...

Eszter, ha erre jársz.
Nekem 250 fokon túl hamar sült meg, és nem is lett annyira ropogós. Nem veszel vissza a hömérsékletből?

dalit

Benikuty írta...

Eszter, igazad van:)

Névtelen írta...

Kedves Eszter !

Rávettél életem első kenyerének megsütésére. Karácsonykor a receptkönyvedből készült a főétel Borjúsült és nagy sikert aratott ezért külön köszönet.

Hanka írta...

"lengedez" :)

az nagyon jó, ha szerencsésnek érzi magát, főleg, hogy úgy is van :)

potus írta...

Szia, Eszter!

akkor folytatom itt... :)
Tészta tehát megdagasztva, megkelesztve. Hanem amikor próbáltam két hengert formázni, kiderült, hogy egy teljesen lágy, ragacsos massza van a kezeimre rácuppanva. De annyira, hogy szinte szét sem tudtam szedni őket hogy bármi levakaró szerszám után nézzek...
Minthogy grammra pontosan tettem bele a hozzávalókat, nem öntöttem bele még lisztet és gyúrtam keményebbre, hanem valahogy belegyurmáztam egy sütőformába és úgy került bele a sütőbe.
Ez miért lehet? Nem egyformák a lisztek?
A jó hír, hogy a sütő túlélte a vízbeöntést :)

Fűszeres Eszter írta...

A lisztek egyébként annyira nem egyformák, hogy szinte nem is hasonlítanak egymásra. És ez sajnos nem vicc...
Ez egyébként egy valóban lágy tészta, ami ragacsos is, de a kelesztés után azért már nem szabad ragadnia, és formáját meg kell tartani.
Jó liszt a Vitamil összes lisztje szerintem, és a Lidl simalisztje se rossz érdekes módon.
A kenyér végül milyen lett?

potus írta...

Őőőő.... forró...?
Most vettem ki a sütőből. Szép a színe, kopog kívülről, de még nem hűlt ki. Szerintem holnap reggel kap egy recés kést... Aztán megírom!

potus írta...

Akkor hát a kenyérről:
Valahogy azt kellene elérni, hogy ne kelljen még inkább hajnalban felkelni, hogy reggel (is) ropogós kenyeret lehessen enni. (Különös tekintettel az esti kenyértilalomra - fogyókúra ...)
Finom volt persze, szép nagy lyukak a belében, összenyomás után kirúgja magát, csak pont a ropogós héj puhult meg annyira, hogy már nem ropogott.

jehudit írta...

15 perce szedtem ki életem első sütőben sült kenyerét :)
Kenyérsütővel dagasztottam és kelesztettem. Nekem tök kényelmes volt, hogy a folyadék is grammban volt megadva, mert amúgy is a mérlegen volt a dagasztóüst és így nem kellett pohárral méricskélni.
A tészta lágy lett és így folyamatosan adagoltam még hozzá lisztet. De ez így is van jól, mert télleg minden liszt más. Végül teljesen tuti állagú tésztám lett.
Na a második kelesztés után a tepsibe ügyeskedni a kenyeret úgy, hogy ne essen össze...na az művészet volt.
Sajna inkább laposabb, mint henger formájú lett a kenyérke. Hogyan lehetne hengeresebb formát elérni?
A 250 fok nekem sok lett, de a sütők is különböznek egymástól.
És a lényeg! Nagyon paráztam a villanysütőbe vizet löttyinteni akciótól. Jelentem! Túléltem!!! :)
A kenyér tehát kész és este lemeozzuk!

szemirámisz írta...

Eszter, nagyon guszta ez a kenyér, ki fogom próbálni ezt a receptet is!

Jehudit,már egy jó ideje én is itthon sutom a kenyereket. A dagasztássra tokéletesen bevált nekem is a kenyérsutogépem.Ha bedagasztotta,kiveszem,és átrakom egy kelesztotálba,otthagyom,kb. 20 percig, kicsit átforgatom, és hagyom a duplájára kelni.
Ekkor megformázom,és rogton abba az edénybe teszem,amiben sulni fog, és hagyom,hogy itt újra megkeljen.
Ezzel elkerulheto az,hogy a már megkelt kenyeret kelljen mozgatni.
A sutoedény aljába -tepsi,jénai,stb. sutopapírt teszek. Ha azt akarod,hogy ilyen keskenyek legyenek, a sutopapírt is ugyanúgy felhúzhatod a két cipo kozt,mint a konyharuhát, és a két oldaláról pedig ki lehet támasztani pld. liszteszacsival,vagy 1-2 kg sóval, az nem engedi oldalra kelni,csak felfelé. Mielott berakod a sutobe,csak elveszed a támasztékot, óvatosan széthúzod a sutopapírt, és már mehet is a sutobe!

szemirámisz írta...

Megsutottem a kenyeret, nagyon finom lett! Pont amilyennek elképzeltem! :))
Nekem kicsit hosszabb ideig kellett hagynom kelni,mint ahogyan írtad. Legkozelebb kipróbálom rendes élesztovel,kiváncsi vagyok,azzal nem lesz-e gyorsabb a folyamat.

Névtelen írta...

Kedves Eszter!

Az a kérdésem, hogy ezt a kenyeret kenyérsütő gépben is meg lehet sütni?
Olvastam, hogy a dagasztásik volt aki eljutott a gépben, de senki nem ott sütötte. Ha gépben dagasztom, és kelesztem,melyik programon? A gyors 7 majd 25 percig keleszt, a normál 45 +18+45 perc, tehát háromszor. Nemrég kaptam a gépe,még nem sütöttem csak egy kenyeret, de olvastam, ha túl kel a tészta, az nem jó.
Köszönöm, és várom a választ.
Ja, és meglepődtem, hogy nem kell bele olaj.
Vika

Fűszeres Eszter írta...

Sajnos nem tudom a választ, mert nincs kenyérsütőgépem.

larousse írta...

Hát, ez nagyon jó kis kenyér lett, kézzel dagasztva, konyharuha nélkül, a sütőlapon sietősen kelesztve is. Köszönöm!