Dédanyám mesélt a bóleszről, amit nagyon szeretett, de alighanem nem ehetett annyit belőle, mint szeretett volna. Nagyanyám is említette, de csak annyit mondott róla, hogy a bólesz egy régi, diós, zsidó sütemény volt.
Mivel elhangzott a volt szó, ráadásul diós is volt, meg is elégedtem ennyivel. Nekem mindig is Rákóczi túrós volt a kedvencem, már gyerekkoromban is. Aztán tegnap Keleti Éva, hatalmas mosollyal fogadott, amikor megérkeztem a főzőkurzusom színhelyére, hogy képzeljem el, megtalálta a BÓLESZ receptjét az Arcanumon. (Közben kiderült, hogy Évának Saly Noémi és Korner András adta a receptet.)
Valószínűleg nem mutattam túl nagy lelkesedést, mert visszakérdezett:
Tudod mi az a bólesz?!
Valami régi zsidó sütemény talán – válaszoltam. Estére megérkezett a kinyomtatott recept, ma pedig már meg is sütöttem.
Itt ugyanis valami nagy zavar van az erőben! A bólesz ugyanis egyáltalán nem “valami kis diós sütemény”, hanem rengeteg isteni vaj, illatos fahéj, puha tészta, mazsola és cukor. Olyan finom, hogy meg merem kockáztatni, a legfinomabb vajas kelt tészta, amit valaha ettem!
Már nem csodálkozom azon, hogy száz éve a pesti zsidók annyira odavoltak érte, hogy tucatnyi versikét, gúnyos dalocskát, viccet, ódát és anekdotát hagytak az utókorra, amit mind a bólesz inspirált.
Attól tartok, ebből is készült jó is, és rossz is, és azokon a helyeken, ahol felmenőim megfordultak, inkább csak az utóbbit lehetett kapni. Esetleg nem is kávéházban ették, hanem otthon valaki egy rögtönzött recept alapján megsütötte, és kevesebb volt a vaj, kimaradt a fahéj, esetleg csak fele annyi cukor került bele, és máris elvesztette a mennyei ízét!
A recept fennmaradását tulajdonképpen Magyar Eleknek, az Ínyesmesternek köszönhetjük, kétszer is közreadta a Pesti Hírlapban, 1935-ben, majd 1937-ben is, méghozzá közkívánatra.
Egyébként elképesztően vicces, ahogy Magyar Elek szinte chat-el az olvasóival a lap hasábjain! Fent megszólítja az olvasót, majd megüzeni neki, hogy még aznap leírja a receptet. És valóban, pár sorral lejjebb már ott is van a bólesz.
Nem tudom, mennyi darázsfészket, vagy salzburgi csigát sütött az Ínyesmester, de olcsóbbnak nevezni azt a tésztát, amiben fél kiló liszthez elhasználunk tizenöt deka vajat, és három tojássárgáját nem igazán reális. Persze az is lehet, azóta igencsak megváltoztak az árak (és nem csak az inflációnak köszönhetően).
Hozzávalók 9 darab bóleszhez
50 dkg liszt
3 dkg friss élesztő
2,5 dl langyos tej
2 tojássárgája
10 dkg cukor
nagy csipet só
10 dkg vaj a tésztába
A töltelékhez:
7 dkg vaj a tésztát megkenni, és a tepsit kikenni
15 dkg dió (pekándió)
3 ek cukor
1 ek fahéj
5 dkg mazsola
Sütés félidejében meglocsolni:
2 dl tej + 1 ek cukor
Az élesztőt megfuttattam a langyos tejben kevés cukorral. A lisztet átszitáltam, majd hozzáadtam a cukor maradékát, a sót, a tojások sárgáját és a puha vajat. Beleöntöttem az élesztős tejet is, és géppel szép fényesre dolgoztam kb. 10 perc alatt. Letakarva 20 percig pihentettem, majd lisztezett deszkán kinyújtottam.
Érdekes, hogy a recept viszonylag pontosan megadja, hogy mekkorára kéne nyújtani (kisujjnyi vastagra és húsz centi szélesre), de a tej mennyiségét nem pontosítja, de nekem 2,5 decire lett szükség.
A kinyújtott tésztát megkentem vajjal, amit megszórtam a gorombára vágott dióval, végül ezt hintettem meg mazsolával és a fahéjas cukorral. Érdemes jó minőségű fahéjat használni, tényleg ég és föld a különbség!
A tésztát szorosan feltekertem a szöveg szerinti ruládformára, majd kimértem a nyolc centit, és túl soknak találtam, úgyhogy 5-6 centis darabokra vágtam. Vajazott, lisztezett tepsibe tettem a tekercseket úgy, hogy ujjnyi hely maradjon köztük, majd a szélüket is megkentem vajjal, mintha buktát sütnék. Langyos helyen megkelesztettem, majd 180 fokos sütőben sütöttem 30 percig úgy, hogy félidőben meglocsolgattam a cukros tejjel. Két-három kanállal ment egy-egy bóleszre.
Bár még nem próbáltam, de biztos vagyok benne, hogy kardamommal és pisztáciával, illetve szilvalekvárral és mákkal is nagyon finom lehet! Hogy a málnásról ne is álmodozzunk! így aztán bátran ajánlom kipróbálásra!
Fentebb írtam, hogy mennyi vicc és gúnyolódó kis írás említi a bóleszt a régi időkben, szigorúan zsidókkal kapcsolatos cikkekben. Ebben itt például az MTK alapítói beszélnek a régi szép időkről, amikor szívükre vették a korabeli élclap a Borsszem Jankó csipkelődését:
